SZÉKES ZUMBA GOLD

Ön a Reform régió Egészségnevelő, Oktatási, Kulturális és Sporttánc Közhasznú Egyesület Pszicho-Edukációs Műhelyének honlapját olvassa
Programjainkat az Ön adományaiból is szervezzük! Így ennek megfelelően az alábbi programot is! Ezért tisztelettel kérjük legyen szíves adója 1%-val támogassa Reform Régió, Egészségnevelő, Oktatási, Kulturális és Sporttánc Közhasznú Egyesületünk munkáját!
Adószámunk: 1 8 2 4 4 6 6 9 – 1 – 43
Felajánlását előre is köszönjük!

A Zumba Gold® a Zumba Fittnes® azon speciális ága, amit azoknak állítottak össze, akik valamilyen okból kifolyólag nem végezhetnek, vagy nem tudnak erős aktivitással, megterheléssel járó sportokat végezni. Tehát ez egy olyan SPORT, amit a mozgásukban korlátozottaknak és az idősek számára állítottak össze!!
EGYSZERŰ KÖNNYEN UTÁNOZHATÓ lépéskombinációit, akár állva, akár ülve könnyen követhetőek. Figyelembe vesszük a résztvevők erőnléti, és egészségügyi adottságait, az adott csoportra jellemző anatómiai, élettani és pszichológiai szükségleteket.
Ugyanakkor egy fantasztikusan jó közösségépítő, pozitív hangulatot teremtő, egészséget szolgáló mozgásprogram, melyben forró latin ritmusokra, minden testrészt megmozgatunk.
A könnyen utánozható koreográfiák, a latin-amerikai táncok egyszerű lépéseiből állnak, de
NEM IGÉNYEL SEMMIFÉLE TÁNCOS, MOZGÁSOS ELŐKÉPZETTSÉGET!

 ONLINE SZÉKES ZUMBA GOLD®

A Zumba-Gold® program, azon speciális ága, amelyben az egészségi állapot változásait figyelembe vesszük. Azoknak a közepesen súlyos mozgásszervi betegségekkel, fájdalmakkal küzdőknek állították össze, akik nehezen, vagy csak rövid ideig tudják a lábaikat terhelni, vagy csak segédeszközzel pl bottal tudnak közlekedni és, akik a betegségük ellenére szeretnek táncolni, a képességeiknek megfelelően mozogni. Így szeretettel várjuk a  Pl Little kórban, Stroke-n estek át, vagy Szklerózis multiplexben, csípő- és térd egyéb lábfájdalmakkal, problémákkal küzdő embertársainkat. Székes Zumba Gold® órán a résztvevők széken ülve a lábaikat így tehermentesítve, illetve ha képesek rá akkor állva, a széket támasztéknak használva, segítjük az egyensúly megtartását és táncolják körül a széket, táncolják a koreográfiákat. Székes Zumba-Gold® egy olyan egy olyan Terápiás jellegű Zumba mozgásforma, amellyel megelőzhetőek az ízületek beszűkülése, az inak, izmok megrövidülése, és ami nagyon fontos az, hogy izomláz nélküli testsúly csökkenés mellett, a résztvevők pszichés hangulata reménytelivé válik. A boldogság érzése vidámságot, gyors és tartós hangulatjavulást, pozitív szemléletmódra, életlátásra való váltást eredményez. Ezen az órán is forró latin ritmusokra, minden testrészt megmozgatunk, a latin-amerikai táncok egyszerű, ÜLVE is könnyen utánozható lépéskombinációival koreografált koreográfiákkal. Figyelembe vesszük a résztvevők erőnléti, és egészségügyi adottságait, az adott csoportra  jellemző anatómiai, élettani és pszichológiai szükségleteket. Erre a programra olyan fiatal és idős embereket várunk, akiknek mozgásszervi csípő, térd, boka fájdalmaik, sérüléseik, problémáik vannak,. Azokat is várjuk, akik műtét utáni rehabilitációs időszakban vannak illetve, bármilyen mozgásszervi betegségben szenvednek, de szeretnének táncolni.

 ONLINE SZÉKES ZUMBA GOLD TONING®

Azoknak, akik a felsőtest kar, váll, hátizmok kondicionálására, törekszenek, a könnyű testmozgásra, az egyensúly megőrzésére koncentrálnak. Az órán könnyű sportos öltözéken, a sportcipő használatán túl szükség van – vagy egy pár Zumba tonizáló könnyű súlyokra- vagy 2db vízzel telt fél literes flakonra – vagy 2db kis méretű zumba kendőre.

ONLINE SZÉKES ZUMBA GOLD órarendje
Minden Kedden 9.30h
Minden csütörtökön 15.30h
Órákat kifejezetten terápiás szemlélettel tartom.
Szeretettel ajánlom ezt a metódust !azoknak, akik akár
– szerzett betegségből adódó mozgás nehézséggel,
– rehabilitáció alatt lévőknek kiegészítő terápiaként, illetve azoknak akik krónikus vagy akut boka, térd, csípő, deréktáji fájdalmakkal küzdenek, vagy
– születési rendellenességből adódó mozgáskorlátozottsággal küzdenek. pl. Lettle kór, csípőficam, egyensúly zavar.

FONTOS TUDNI hogy a program nem egyszerűen egy fitness program, hanem több annál! Ez egy olyan mozgásterápiás program, amelyben gondot fordítunk a közösség építésére, az egymás kritikamentes elfogadására. Így a csoportban egy minden szempontból kellemes, FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁST biztosító légkör uralkodik.

JELENTKEZÉS: Farkasné Erzsébet +36 30 99 64166
Email farkasn.erzsi@gmail.com

Az ONLINE foglalkozásokhoz szükséged lesz egy működő Web camerával rendelkező PC-re vagy Laptopra vagy telefonra vagy tabletre mert a foglalkozásokat a Zoom appon keresztül közvetítem.
Ha szeretnél a foglalkozáson részt venni és nem ismered a Zoom applikációt akkor kérlek jelezd és megtanítalak rá díjtalanul.

Székes zumba-gold óra a TV M1 Életkor magazinjában. Köszönet érte.

A videó felvétel a résztvevők engedélyével: Résztvevők egészségügyi problémái: hallás sérültség és oxigénhiányból eredő mozgáskoordinációs zavar, Little kór, súlyos (műtét előtti) térdízületi porckopás és vállízületi sérülés,

 

NTEGRÁLT ZUMBA GOLD®️  ami tartalmazza a SZÉKES ZUMBA-GOLDOT és az ÁLLÓ ZUMBA GOLDOT! A program abban különbözik a Székes Zumba Gold-tól, hogy a táncokat ÜLVE táncoljuk, de időközönként felállva, a SZÉKET TÁMASZTÉKNAK HASZNÁLJUK, így tehermentesítjük a lábakat segítve ezzel a mozgástartomány növekedését, az egyensúly megtartását.

SZÉKES ZUMBA GOLD TONING®️  Az előző kettő metódus mellett a felső test tudatos tonizálására fektetjük a hangsúlyt.
A táncos sporthoz
2 db.KIS SÚLYÚ (45dkg) Zumba sticjóket vagy
kis méretű és nagy méretű bellydance kendőt használunk!

A gyógytorna elemei is ott vannak az órán

A programban széken ülve táncolunk, zumbázunk illetve a széket használjuk mint segéd eszközt az egyensúly megőrzésére, a sérült alsó végtag kímélése érdekében.

Javasolt testi-lelki öltözék!
– Széles mosoly,
– ítélet, kritika és önkritika mentes hozzáállás
– Könnyű laza póló, hosszúnadrág, sportcipő
– flakon VÍZ
Szeretettel és FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁSSAL és egy fajta terápiás szemlélettel VÁROM azokat a könnyed, vidám, mozgásra idősebb korú aktív korosztályba tartozókat.
– és azokat, akik valamilyen okból kifolyólag a Fittness zumbát nem tudják, vagy nem akarják csinálni, pl. túlsúlyosakat, kismamákat

ÓRÁK RENDJÉT itt tudod megnézni
Az első óra díjtalan.
BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES! +36 30 99 64 166 
Email. farkasn.erzsi@gmail.com 
Szeretettel vár egy jó csapat és Farkasné Erzsébet +36 30 99 64166

????????

Belépés 2018, és 2019.-2020 ben DÍJTALAN volt, mert a programot a Kispest Önkormányzata támogatta

Erre a foglalkozásra szeretettel várjuk azokat a jelentkezőket, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudják a lábaikat jól terhelni nem vegezhetnek erős megterheléssel járó sportokat.
Mit várhatsz a programtól: Természetesen a problémától függő a dolog.

De amit biztosan ígérhetek
Lelki szinten. Pozitív életszemlélet, Remek hangulat, jó kedv, boldogság érzet, életkedv,
Testi szinten: súlycsökkenés, az izmok, ízületek karbantartása ezek mozgáskészségének javulása, megőrzése,testkoordináció fejlődése, visszaszerzése. Szellemi szinten. memória megőrzése, fejlődése,

Szeretettel várlak
További információ Farkasné Erzsébet 30/9964166
email:erzsi.zumba@gmail.com